Gyász
Siratunk valamit, a nagy csöndben,
gyászunk  mélysége korhad éveiben.
Koszorúnk kezünkbe tele van tűzdelve
dühös, átkos gondolatok zömével.

Ne feledjük, a világon a magyarok
visszük így is a legszebb  koszorúnk.
Összetartozás jelképes pántlikája
mélyen, erősen rá van hímezve,varrva.

Még mindig szilárd szétzúzott sírkövünk.
Bátor, ősi hangok bomlasszák szívünk.
Vasbeton alapja lelkünket égeti,
s gyászos napsugár már nem a reggeli.

A megmaradt életünket remény élteti.
 Elnémult gyertyafényben sírhalmok éneklik
hazug múlt vagy jövőnk dalát, mit lelkünk
sebein gyógyítunk csöndben, s emlékezünk.