Nyelvük a magyar nyelv legrégibb vonásait őrzi, rovásírásuk sok ezer éves. Származásukról a kutatók sok hipotézist állítottak fel, de igaznak az bizonyult, amit maguk is közös emlékezetként őriznek: Csaba király népe Atilla hunjainak utóda. Történetük együtt indult Árpád népével, csak a nyugati hunok előbb váltak ki a hun – hsziungnú – törzsszövetségből, mint eleink. Egy ideig a közép-ázsiai Csu folyó mentén tartózkodtak, majd a Fekete-tenger északkeleti részére költöztek, ahonnan a római császár hívta be őket a Kárpát-medencébe a 360-as években, hogy a szarmatákat kordában tartsák. Atillának mintegy 35 000-nyi lovasíjásza volt, amivel Európában egyedülálló katonai erőt képviselt. Atilla halála (453) után – ezt többek között Thuróczy Jánosnál (1435–1490) és más krónikásunknál (mint Kézai Simonnál, 1285 körül) olvassuk – a hunok – mintegy 165 ezren – az erdélyi Mezőségre vonultak (a Csigle-mező, Csigledomb ma is őrzi első tartózkodási helyüket), és onnan népesítették be Erdély egy részét.
Csigle mezején már nem hunoknak, hanem székelyeknek nevezték magukat. Ezek a székelyek a hunok maradványai… Amikor a magyarok újra birtokba vették Pannóniát, az ország felosztásánál a székelyek a magyarok beleegyezésével azt a vidéket kapták osztályrészül, amelyet már ezelőtt is lakóhelyül választottak maguknak.” (Thuróczy János)
Anonymus egyértelműen írja, hogy „a székelyek régebben Atilla népei voltak”. „A székelyek az első honfoglalás népei voltak, akiket Árpád magyarjai már itt találtak, ők mentek Árpád népe elé, szövetséget ajánlva nekik. Nem meghódolt, hanem szövetséges nép volt. A XI–XII. században a gyepűk védelmét látták el. Mivel sokáig a hunok szabadságát élvezték, hagyományaik szerint Árpád vezér országgyűlést hívott össze, amelyben a vezér kimondta, hogy mindannyian nemesek legyenek; jobbágy ne legyen köztük. Mai szálláshelyüket 1224-ben foglalták el. Mátyás király uralkodása idején főnemesekre, lófőnemesekre és gyalognemesekre tagozódtak.”
„A székelyek kiváltképpen való nemesek, nekik mindenestől fogva külön törvények és szokások vagyon. Hadi dolgokban bölcsek, kik örökségeket és tisztségeket nemzetségre és nemzetségi ágazatára osztanak köztük” – olvassuk Werbőczy Tripartitumában, tehát még akkor jelen voltak Erdélyben, amikor a törzsi szervezet fennállt. Különállásukat a „székrendszer” segítette megőrizni, amelyek élén a királybíró, a székbíró és a kapitány állt. A XVI. századtól fokozatosan elszegényedtek, és sokuk jobbágysorba jutott. Egyes erdélyi fejedelmek összefogva a Habsburgokkal a székelyek kiváltságait kezdték eltörölni; az ellenálló székelyeket mindig szigorúan megtorolták. Legismertebb az 1764-es madéfalvai székely népgyűlés szétverése, ami után sokuk Moldvába és más területre menekült.
Ma az Erdélyben élő magyarok lélekszáma reálisan több mint 2 millió, hivatalosan csak 1,2 millió; ennek jelentős részét a székelyek adják. A románoknak Székelyföldre való telepítése egyre erősödik. A székelység autonómiájának megadása erős nemzetközi nyomással feltehetően csak idő kérdése.
Kiszely István
forrás: erdély ma
.gif)
